Gyakori kérdések
Hogyan történik a felmérés?
A megkeresés után, egy előre egyeztetett időpontban a társasházi közös képviselet nevében jogosultan eljáró személlyel együtt megnézzük a problémát, majd felderítjük a forrását.
Miért fontos, hogy a közös képviselet részéről is jelen legyen valaki?
Mivel a társasházak esetében gyakran előforduló, tipikus problémák, mint például a tető beázása vagy a falazat ázása általában nem csak a közös használatú helyiségeket, hanem a lakásokat is érintik, így a felmérés sokkal gyorsabb és gördülékenyebb, ha a közös képviselő a lakókat a felmérési szándékról korábban értesíti, így a helyszíni bejárás során semmi nem akadályozza a hiba felderítését.
Mit jelent a havi állapotfelmérés?
Ez egy olyan, az országban egyedülálló szolgáltatás, amit olyan társasházi közös képviselők részére ajánlunk, aki nem szeretnének azzal bajlódni, hogy négy-ötféle különböző szakembert keresgessenek hirtelen, amikor éppen valamilyen probléma áll elő, hanem szeretnének folyamatos tájékoztatást kapni az általuk kezelt társasház állapotáról.
Ezen szolgáltatás keretein belül a szerződésben megjelölt intervallumonként -ez általában egy és három hónap szokott lenni- ellenőrizzük a társasház villanyvezetékeit, vízvezetékeit, a vakolat állapotát, a nyílászárók állapotát, a tetőszerkezet és összességében az egész ház állapotát, amelyről jegyzőkönyvet készítünk és ezt a közös képviselet részére eljuttatjuk az esetleges javítási javaslatokkal együtt.
Rengeteg olyan eset fordult már elő, hogy komoly beázások és penészedések kerültek megelőzésre, mivel a havi bejárások során ezek kialakulását, az erre utaló jeleket a közös képviselet részére jeleztük, ennek köszönhetően a hibát még csírájában sikerült elfojtanunk, mielőtt komoly károk keletkezhettek volna a társasházban.
Mit tartalmaz az árajánlat?
Az árajánlat tartalmazza a kivitelezés bruttó munkadíját és egy javasolt - általában 5%-os - tartalékkeretet. Nem tartalmazza azonban a kivitelezéshez szükséges anyagok ellenértékét, amelyet egy külön dokumentumban részletezünk.
Mit tartalmaz az anyaglista?
Az anyaglista tartalmazza a kivitelezéshez szükséges összes anyag pontos megnevezését, anyagszükségletét és átlagos beszerzési árát. Nem tartalmazza az anyagok kiszállítási költségének díját, hiszen ez beszerzési helytől függően változhat. Ez leginkább azoknak segítség, akik nem túl jártasok az építőipari kivitelezés terén, hiszen az anyagszükséglet akkor is állandó, ha más kivitelezőt bíznak meg a munkálatok elvégzésével, így tehát az általunk készített anyaglista egyfajta kiindulási alapként szolgálhat.
Hogyan történik az építőanyagok megrendelése?
Nálunk az anyagrendelés a maximális transzparencia elve alapján működik, éppen ezért részünkre építőanyagra szánt összeg nem került átutalásra, hiszen mi -a korábban megküldött tételes anyaglista alapján- a rendelést összeállítjuk, továbbítjuk a beszerzési helynek, majd a megrendelő közvetlenül a beszerzési hely részére fizeti meg a kivitelezéshez szükséges anyagok ellenértékét.
Fontos-e vállalkozási szerződést kötni egy párezer forintos kisebb javításra?
Igen, minden esetben. Csak és kizárólag vállalkozási szerződéssel vállaljuk az adott kivitelezési munkát, hiszen ez mindkét felet védi.
Mit kell tartalmaznia egy jó vállalkozási szerződésnek?
A felek alapvető adatain kívül a kivitelezés pontos leírását, annak részmunkafolyamatonkénti lebontásával, amennyiben erre van lehetőség. Fontos még, hogy teljesítési-, és fizetési késedelem esetén tisztázott legyen a kötbér kérdése, szerepeljen a kivitelezés és a munkaterület átadás-átvételének dátuma és feltételei és pontosan meg legyenek jelölve a vis maior események.
Érdemes-e műszaki ellenőrt megbízni?
Mint ahogyan a felelős műszaki vezető az őt megbízó vállalkozói érdekeit nézi és képviseli egy nagyobb kivitelezés során, úgy a műszaki ellenőr a vállalkozó munkáját hivatott ellenőrizni, jogosult a hiányosságokra időben felhívni a figyelmet és azok kijavítását, módosítását kérni. Éppen ezért javasolt a műszaki ellenőr megbízása egy-egy nagyobb kivitelezésénél.
Érdemes-e építési naplót vezetni?
Sok olyan kisebb kivitelezés van, ahol a megbízó nem fogad fel műszaki ellenőrt, építési napló vezetése pedig törvényileg nem kötelező. Mégis ajánlott olyan kivitelezéseknél, amelyek legalább két héten keresztül tartanak és több szakipari munkafolyamatot érintenek, legalább papíralapú építési napló vezetését kérni a vállalkozótól, még akkor is, ha nincs megbízott műszaki ellenőr és ez nem törvényi kötelezettsége a vállalkozónak. Ezáltal könnyen tisztázható minden vitás kérdés, hiszen itt kerül rögzítésre az adott napra vonatkozó munkavégzés.
